Testvértelepülési szerződést írt alá Fél és Mórágy

Fa ültetés Fél Mórágy.jpg

Fél települést a második világháború utáni események azzal sújtották, hogy lakosságának egy részét kitelepítették. Ők a lakosságcsere áldozatai lettek. 38 családot a magyarországi Mórágyra telepítettek. A két település vezetése úgy döntött: szomorú közös múltjuknak most egy más keretet adnak, testvértelepülési szerződést kötnek.
A mórágyiak már előtte is kapcsolatban álltakF a féliekkel, már csak rokoni kötelékek miatt is. Ezért három napra érkeztek a Felvidékre, ünnepi szentmisén és egy koszorúzáson emlékeztek őseikre. Majd március 25-én a temetőben két platánfát ültetett el a két falu vezetője. A fa – szimbólum – mondta Szalay József, Fél község polgármestere –, összeköt két települést, jelent és múltat. A gyökerek, amelyek éltetik a fát a múlt, de erőt ad a jövőhöz is. A fa elültetése után a mórágyi delegáció, a féli polgárok, valamint Fél két testvértelepülésének – Halászinak és Bergnek a polgármestere – Fél és Mórágy települések kapcsolatát szerződésben rögzítette. Az ünnepség a magyar alapiskola kitelepítésről szóló irodalmi-történelmi előadásával kezdődött, utána a szlovák iskola zenés műsorát tekinthették meg a jelenlévők. Fél és Mórágy polgármesterei ünnepi beszédben emlékeztek meg a falvakk történetéről. Glöckner Henrik, Mórágy polgármestere elmondta: a település a törökök
kivonulása után elnéptelenedett. Az 1720-as években német telepesek érkeztek a faluba. A falu a második világháborúig szinte teljesen német nemzetiségű község volt. Sajnos, a németséget háborús bűnössé nyilvánították és a lakosság 80 százalékát kitelepítették. Az ő helyükre érkeztek a felvidéki magyarok, de hozzájuk kizárólag Félből. Most kerül sor arra, hogy ezt a történelmi sorstragédiát új alapokra helyezzék – mondta Glöckner Henrik.
Fél polgármestere, Szalay József a történelmi megbékélést kérte a jelenlévőktől. Kiemelte: nem a kisemberek tehetnek arról, ha a politikusok a fejük fölött rossz döntéseket hoznak. Legyen ez egy szép korszak kezdete!
A jelenlévő Georg Hartl, Berg polgármestere reményét fejezte ki, hogy az Európai Unión belül ez a négy település együtt tud majd dolgozni. Elmondta azt is, a kitelepítések alatt az ő településükre is rengeteg szlovákiai német család került, így az elültetett fák szimbólumát teljes mértékben érti.
Majthényi Tamás, Halászi község polgármestere szintén azon reményét fejezte ki, hogy egy közös európai jövő építésében még jobban együtt tudnak majd dolgozni ezek a települések. Az aláírás után a Mórágyról érkezett vendégek és a féli lakosság még visszaemlékezett a közös rokonokra, ismerősökre.

Szabad Újság, 2013.04.03.