Tesztelik az iskolai e-felmérések rendszerét

A tanulók tudásszintjének felmérését már elektronikusan is végezhetik az alap- és középiskolák. A Nemzeti Oktatási Mérési Intézet (NÚCEM) felkínálta az iskoláknak az e-teszteket. A program évek óta kísérleti fázisban van.

A Nemzeti Oktatási Mérési Intézet az iskoláknak 2016. szeptemberében felkínálta az e-tesztelést, hogy felmérhesse a diákok év eleji tudásszintjét. Az e-felmérés segítséget nyújt a pedagógusoknak, mert ennek során kiderül, milyen alapokkal rendelkeznek a diákok és erre lehet építeni a tananyagot. Illetve a hiányosságokat is ez alapján lehet bepótoltatni a gyerekekkel – véli az iskolaügyi minisztérium. Szeptember végétől november közepéig zajlik az e-tesztelés, attól függően, hogy az iskolák az oktatási-nevelési folyamatban mikor tudnak rá időt szánni. A felmérés után az igazgatók megkapják az eredményeket, a diákok, az osztályok és az iskolák eredményeit.

A teszteket a felső tagozatosoknak, a gimnazistáknak és a középiskoláknak szánják. Jelenleg matematikából, szlovák nyelvből és irodalomból, angol nyelvből, valamint német nyelvből lehet felmérést íratni a diákokkal a rendszeren keresztül. A tesztek segítségével felmérik a matematikai, szövegértési, pénzügyi és természettudományi kompetenciákat. A NÚCEM szeptember 21-én hirdette meg a jelentkezést, ezidáig 290 iskola jelentkezett, ezzel több mint 30 000 diákot vonnak be az e-tesztelésbe.

Korábban gyakran összeomlott a rendszer

Kiss Beáta, az MKP oktatásért felelős alelnöke, a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatója kérdésünkre elmondta: kísérleti jelleggel már korábban is voltak e-tesztelések. Az előző években, a tavalyi tanévet leszámítva, a lévai gimnázium is csatlakozott a felhíváshoz. Az idei évben még nem regisztráltak, de valószínűleg csatlakoznak majd a NÚCEM felhívásához. „Az oktatási minisztérium azt ígérte, hogy néhány év múlva az érettségi vizsgákat elektronikusan fogják letenni a diákok. Az elmúlt években ki is alakítottak a NÚCEM-nél egy feladatsor adatbankot, a lehető legtöbb tantárgy számára, tehát több ezer feladat ott van az adatbankban. Az e-teszteket a középiskolákban az első osztálytól a negyedikig különböző tantárgyakban ki lehet próbálni. Ezek felkészítik a tanulókat arra, ha a gyakorlatban sor kerül az érettségire, akkor a diáknak már legyen rutinja az online teszteléssel”- mondta el Kiss Beáta.

A lévai gimnázium igazgatója elmondta, két évvel ezelőtti tapasztalata van az e-teszteléssel, azok nem túl pozitívak, hiszen gyakran összeomlott a rendszer. „Nem volt eléggé felkészült a NÚCEM technikailag. Ez azóta valószínűleg változott. Azért is próbálják a rendszert, hogy fejlesszék és ellenőrizzék az e-tesztelés módszerét” – mondta a lévai református gimnázium igazgatója. Volt már több javaslat, mikor vezetnék be élesben a kötelező e-tesztelést, próba érettségit már tartottak, a rendszer viszont még fejlesztésre szorul – véli Kiss Beáta.

http://felvidek.ma/2016/10/tesztelik-az-iskolai-e-felmeresek-rendszeret/