Továbbképzés a hagyományőrző csoportoknak és a népzenét kedvelőknek a Nyitra melletti Alsóbodokon
Vannak cikkeim, amelyekről, sajnos, nem tudom pontosan, mikor jelentek meg, de azért érdemesnek találom őket arra, hogy a honlapomon olvashassa a kedves olvasó.
Zoboralja népzenéje
BESZÁMOLÓ
A Zoboralja népzenéje cím alatt szervezetek továbbképzést a Zoboralján működő magyar szervezetek a hétvégén. A szervezők: a Nyitra és Vidéke Célalap, a Csemadok Területi Választmánya, az érsekújvári székhelyű Regionális Művelődési Központ, a Zoboralji Kulturális és Információs Központ, valamint a Magyar Ifjúsági Közösség nyitrai alapszervezete az Egyetemi Mozgalom. A megnyitón Bús Anna, a Nyitra és Vidéke Célalap elnöke hangsúlyozta, szervezte célja a magyar kultúra, művelődés és oktatásügy támogatása elsősorban a nyitrai járás területén, amelyhez most a Nyitrán tanuló magyar fiatalok is csatlakoztak, mint szervezők. Örömmel töltötte el a szervezőket, hogy nem csak a Zoboraljáról jelentkeztek a képzésre, hanem más régiókból is érdeklődnek a Nyitra melletti magyar települések hagyományai iránt.
A metodikai továbbképzésen résztvevők hallhattak a népi hangszerek használatáról Birinyi József előadásában, különös tekintettel a Zobor vidékén való használatukra. A hangszerek használatához köthető a népdalcsokrok összeállítása is, amiről Olsvai Imre beszélt a hallgatóságnak. A tájhoz kapcsolódó népszokások ismertetése is a tanfolyam részét képezte, az előadást Dr. Gerzanics Magdolna tartotta.
enté, Új Szó