Ülésezett az MKP Szenci járási konferenciája

járási elnökségen2.jpg

A gútori Machán Gyula bácsi énekével kezdődött tegnap, szeptember 6-án az MKP szenci járási konferenciája. A jelenlévők megválasztották a megyei képviselő-jelölteket, és az országos kongresszus küldötteit.

A küldötteket köszöntötte Nemecné Bakus Ilona, Szenc város alpolgármestere, aki kiemelte, az ülés legfontosabb pontja, hogy kiderüljön, kik lesznek a járás megyei képviselő-jelöltjei, kik képviselik majd régiónkat Pozsony megyében négy éven keresztül.
Duray Rezső, az MKP Szenci járási elnöke megnyitó beszédében örömét fejezte ki, hogy a 17 elnökségi tagból mindenki jelen van az ülésen. Elnöki beszámolójában az elmúlt konferencia óta eltelt időszak eseményeit ismertette, nagy hangsúlyt helyezett a nyelvtörvény körül kialakult helyzetre, kiemelve, hogy járásunkból is nagyon sokan vettek részt a szeptember elsején a dunaszerdahelyi nagygyűlésen, amely a Kiállunk a jogainkért címen valósult meg. Szintén kiemelte, hogy az MKP-ban lezajló események a járásunkat nem érintették, senki nem lépett ki a pártból az elmúlt időben. Így a járásban működő 14 alapszervezetnek 517 tagja van.
A megyei képviselők beszámolóját Duray Rezső kezdte, mint frakcióvezető, elmondta, nem volt egyszerű a munka, hiszen az elmúlt ciklusban is sok teendő volt, de a kitűzött célok nagy részét az MKP-s képviselők teljesíteni tudták.
Agárdy Gábor, megyei alelnök szintén pozitívan értékelte az elmúlt időszakot, megköszönte mindenki támogatását, elmondta, hogy az ő feladata volt, alelnökként a magyarországi megyékkel való kapcsolattartás, sikerült Győr-Moson-Sopron megyével együttműködési megállapodást kötni. Sikerként könyvelte el, hogy megyei támogatással felújították például a féli kultúrházat.
Pomichal István szerint eljött a számadás ideje, amikor értékelni kell a négy év tevékenységét. Örömét fejezte ki, hogy egy sikeres csapat tagja lehetett, ami köszönhető a frakció többi tagjának is, Pozsonyból Flaskár Péternek, Wurster Olíviának és Szencről Duray Rezsőnek és Agárdy Gábornak.
Duray Rezső a beszámolók után az új választási körzeteket mutatta be, majd a koalíciós szerződést. Pozsony megyében a választásokon négyes koalícióban indulnak a jobboldali pártok, az MKP partnerei az OKS, az SDKÚ és a KDH lesznek, közös megyei elnök jelölt Pavol Frešo, az SDKÚ parlamenti képviselője. A konferencia megválasztotta a képviselő-jelölteket: PhDr Némethné Bárdos Gabriella, PhD Pomichal István és Ing. Gujber László személyében. A konferencia küldöttei megválasztották az október 17-én, Rimaszombatban sorra kerülő MKP országos közgyűlés 8 küldöttét is.
A konferencia vendége volt Szigeti László, az MKP alelnöke is, aki az Országos Elnökség nevében köszöntötte az konferencia küldötteit. Örömét fejezte ki, hogy a járásban az idén megvalósult választásokon jó eredményeket ért el a járásban az MKP és jelöltjeik. Gratulált ahhoz, hogy annak ellenére, nemcsak külső ellenfelekkel kellett szembenéznie a pártnak, hanem belsővel is, Szencen megmaradt az egység. A jövőre való jó tanácsként kifejtette, a szlovákság a magyarság kárára akar sikereket elérni, de nem szabad csüggedni, meg kell vívni a harcunkat, amire a legjobb lehetőség a megyei választások lesznek, november 14-én.
Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője beszédében sajnálatát fejezte ki, hogy a járási választó körzeteket úgy alakították ki, az MKP-nak nehéz legyen képviselőhöz jutnia a megyei önkormányzatban, de semmi sem lehetetlen, ha továbbra is ugyanolyan fegyelmezetten vesznek részt a magyar párt támogatói a választásokon mint eddig. Kifejtette, a mi jelölteinknek nehéz dolga lesz, hiszen a szlovák partner pártok választóit is meg kell tudni győzni. Elmondta azt is, a nehéz helyzetek összehozzák a csapatot, ezért is bízik abban, hogy a választásokon a jobboldali koalíció, Pavol Frešo vezetésével győzni tud majd, és többségben leszünk a megyei parlamentben. Kiemelte, november 14-én bizonyítanunk kell, nem másokkal kell foglalkoznunk, hanem csinálni a magunk dolgát. Pozitívumként értékelte a szeptember elsejei tüntetésen való részvételt, hiszen kiderült több szervezet együttműködésével több, mint 10 000 ember gyűlt össze, békében, nagy összefogással, a felvidéki magyarság számára fontos a közösségi érzés is.
Az MKP ifjúsági szervezetének munkáját, Neszméri Tünde, a VIA NOVA ICS járási elnöke ismertette, aki sajnálatát fejezte ki, hogy a járásban összesen 5 alapszervezete van a csoportnak, viszont pozitívan értékelte, hogy az EP-választásokon a fiatalok nagyban kivették részüket a munkából, és segítették a kampányt.
Duray Rezső zárszavában Széchenyi Istvánt idézte: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”, ezzel az útravalóval kívánt mindenkinek sok sikert a következő időszak munkájához.
A dolgos vasárnapot Machán Gyula bácsi énekével zártuk, a Honfoglalás betétdalát azonban nem csak Gyula bácsi énekelte szívből, hanem a konferencia küldöttei is.

Felvidék Ma, Neszméri Csilla, 2009.09.07.