Újabb kerékpárutak épülnek

Pozsony megyében is nagy igény mutatkozik a kerékpárutak megépítésére. A kerületben jelenleg 683 kilométer út van a bicikliseknek, a megye ezt még 300 kilométerrel bővítené a közeljövőben.
A Morva folyó mentén folyamatosan épül a kerékpárút, mely a dévényújfalusi hídhoz kapcsolódik majd. Ennek kiépítését a Pozsony kerületi önkormányzat képviselői már megszavazták. Pavol Frešo, kerületi elnök már elmondta, hogy a megye érdeklődik a katonai bunkerek iránt, melyek a Morva folyó mentén épültek meg, ezzel szeretnék színesebbé tenni a kerékpárosok és a görkorcsolyázók útvonalát. A Híd mögött elnevezésű projekt részeként a megyei önkormányzat a honvédelmi minisztériumtól 7 katonai bunkert igényelt, amelyeket Európai Uniós forrásokból kíván felújítani. Erre azonban csak akkor nyílik lehetősége a Pozsonyi kerületnek,
ha az adott létesítmények a megye tulajdonába kerülnek.
A Morva folyó mentén kiépülő úton kívül még egy másik kerékpárút is létesül az ország nyugati szegletében. Az Iron Curtain Trail (Vasfüggöny út) elnevezésű nemzetközi útvonal is érinti Szlovákiát. Az osztrák–szlovák határon haladó kerékpárút nagy része Szlovákiában épül meg. Az útvonal a norvég–orosz határtól egészen a bolgár–török határig szeli ketté Európát. Az egész kerékpárút 7000 kilométer hosszú lesz, ebből mintegy 80 kilométer épül meg Szlovákiában.

Szabad Újság, 2013.09.18.