Vásári kavalkád Somorján

tuzolto.jpg

Május 17-étől 19-éig tartott a hagyományos somorjai vásár, ahol az árusokon kívül a helyi hagyományőrző csoportok, helyi zenekarok, és az iskolák is szerepeltek. Pogány Tibor alpolgármester elmondta, évek óta megszervezik a vásárt, nagy sikere van. Az emberek szeretik ezt a rendezvényt, hiszen itt fellépési lehetőséget kapnak a helyi és környékbeli tehetséges fiatalok is.
Fellépett a somorjai gimnázium zenekara. Erika és Tibor zenés gyermekműsort adtak. Bűvészmutatvánnyal szórakoztatta a közönséget Leo Magic, Ungár Anikó tanítványa. Koncertet adott a 4M kamarazenekar, Rigó Mónika cigánydal énekes, a Hollósy Band és a tűzoltó zenekar is. A programból nem maradhattak ki az iskolások sem.
Pogány Tibor egy érdekességre is felhívta a figyelmet: a tűzoltók bemutatkozására. Eredetileg csak egy kisebb bemutatót terveztek a vásár idejére, de annyira lelkesek lettek a helyi és környékbeli tűzoltók, hogy igazi múzeumi darabokat is meg tudtak mutatni a közönségnek. Ilyen program még sosem volt a városi vásárok történetében Somorján. Érkeztek tűzoltókocsik és szivattyúk a magyarországi Mosonmagyaróvárról és Rajkáról, valamint több szomszédos településről, többek között Bacsfáról és Jányokról is.
Több kiállított tárgy még a 19. században készült. A somorjai tűzoltó egyesület az egyik legrégebbi a történelmi Magyarország
területén, már majdnem 140 éve működik, így több autó a helyi tűzoltó egyesületet szolgálta a múltban. Pogány Tibor azt is elmondta, a jövőben szeretnék folytatni a tűzoltó egyesülettel kialakított együttműködést. Az embereknek így meg tudják mutatni a tűzoltók veszélyes munkáját.

Szabad Újság, 2012. május. 23.