Villáminterjú Halzl Józseffel

Halzl .jpg

- A Rákóczi Szövetség évek óta megszervezi ösztöndíjátadó ünnepségét, amellyel az elsős gyermekek szüleit jutalmazzák meg. Honnan jött az ötlet, és hány támogatója van a programnak?
- Ez az ötlet 2004-ben fogant, arra való tekintettel, hogy sajnos a magyar és a szlovák állam közti nézeteltérések miatt nem volt lehetséges, hogy a magyar állam által törvényileg meghatározott ösztöndíjakat átutalják a gyermekek családjának. Akkor mi arra gondoltunk, hogy a civil társadalom fejezze ki a szolidaritását a magyar iskolát látogató gyermekek szüleinek. Ma ott tartunk, hogy kialakult egy széles támogatói kör. Önkormányzatok, parlamenti képviselők, civil szervezetek kapcsolódtak be a programba. Az idén 280 magyarországi település csatlakozott. Sok esetben a települések önkormányzati képviselői vagy más közismert támogatók is eljönnek ezekre az átadó ünnepségekre. Ez mindannyiunk számára nagy öröm. Gondolom, az itteni szülők számára is. Főleg abban a hitben, hogy ezzel sikerült a magyar iskolák ügyét felkarolni, sikerült minél több családot arra biztatni, hogy vállalják gyermekeik magyar nyelvű oktatását, hiszen ez csak többletet jelent mindannyiunk számára.

- Mivel lehet meggyőzni a kétkedő szülőket, hogy a magyar iskolát válasszák?
- Sok tényező szól a magyar iskola mellett. A legfontosabb, hogy egy olyan többlettudást ad, amit más iskolában nem szerezhet meg a gyermek. Gazdagabbá válik a többlettudás által. Ez az iskola nem csak azt jelenti, hogy magyarul tanul a diák, hiszen egy széles kapcsolatrendszer jött létre a magyar iskolák és a magyarországi iskolák között, amit érdemes kihasználni. A Rákószi Szövetség pedig
évről évre különböző korosztályok részére olyan programokat szervez, amelyeket érdemes igénybe venni, és nagy örömünkre szolgál, hogy nagyon sok szlovákiai magyar diák fordul meg az általános iskolások, középiskolások és egyetemisták részére szervezett programokon. Azt tudom örömmel mondani, bár ezt nyilván már sokan tudják, hogy magyar iskolákba beíratott diákok száma a múlt évhez képest növekedett, és reméljük, hogy a jövőben ez a tendencia megmarad.

Szabad Újság, 2012.október 31.