Új táblaháború kezdődik?

szenc2.jpg

Élni és élni hagyni. Ezzel a mondattal kereste meg szerkesztőségünket egy szenci lakos. A városban nemrégiben helyezték ki a kétnyelvű utcanévtáblákat. A törvény által előírt rendelkezést, majd annak végrehajtását azonban több önkormányzati képviselő kritizálta.

Pozsony megye: Nőtt a lakosság száma, tovább csökken a magyarok aránya

pozsonymegyeujlakok.jpg

Ami jó hír a szlovákoknak, nem jó hír a helyi magyaroknak – így is jellemezhetnénk azt, ami Pozsony megyében történik. A lakosság lélekszáma nő, a magyarok arány egyre csökken. Bár erről időszaki jelentéseket a statisztikai hivatal nem készít. De a tendencia közismert.

A Felvidéken is keresik a Magyarok Világszépét

A szlovákiai magyar fiatal lányoknak már ismerősen cseng a Felvidék Szépe szépségverseny. A rendezvény idei főszervezője Kiss Kósa Annamária divattervező volt. A győztes lányok közül többen eljutottak nemzetközi, vagy rangos magyarországi versenyekre. De azoknak sem kell búsulniuk, akik még nem indultak ilyen megmérettetésen, és szívesen kipróbálnák magukat.

Pozsony közlekedési gondjai körgyűrűkkel oldhatók meg

tépítés.jpg

Május végén jelentette be a kormány, hogy biztosan megépül az R7-es gyorsforgalmi út és a Pozsonyt elkerülő körgyűrű. Május végén a spanyol Cintra Infrastructures vezette konzorciummal a szerződést is aláírta a miniszterelnök. Ennek értelmében 59 kilométer utat épít meg a cég. A lakosság azt várja, hogy a közlekedési káosz enyhülni fog.

Mobil alkalmazással csalogatják a turistákat Pozsony megyébe

A-pozsonyi-vár.jpg

Szlovákia kevés pénzt fordít a turizmusfejlesztésre. Ennek következtében, míg a szomszédos országokba látogatók és az ott töltött éjszakák száma az elmúlt évtizedben egyre nőtt, addig Szlovákiában stagnálás volt tapasztalható, sőt voltak olyan évek, hogy csökkent a turisták száma. Csak az elmúlt évben tapasztaltak némi növekedést a szakemberek. Pozsony megye azonban kivétel, a régióban folyamatosan növekedett az ideérkező vendégek száma.

Megnyílt a 25. Jókai Mór Nyári Egyetem

A-megnyitón.jpg

Rimaszombatban és Komáromban, két helyszínen kezdődött meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) 25., jubileumi szabadegyeteme.

A rendezvényt a Jókai Mór Nyári Egyetem alkalmi énekkara nyitotta meg. A szakmai és módszertani továbbképzésen kétszázan vesznek részt. A rendezvény célja, hogy tartalmas, jól alkalmazható tudást nyújtson a pedagógusoknak.

Böjte Csaba: a gyermekeket vidáman kell tanítani

Csaba-testvér.jpg

Július 11-én két helyszínen, Rimaszombatban és Komáromban kezdetét vette a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Nyári Egyeteme. A továbbképzés komáromi megnyitóján Böjte Csaba ferences rendi szerzetes mondott köszöntőt. Előadásának „A világ csak akkor lesz jobb, ha mi magunk is jobbak leszünk” beszédes címet adták a szervezők.

Szili Katalin: minden magyar közösségnek csak egyetlen célja lehet, hogy a közösségi érdeket támogassa

Tizenegy éve alakult meg a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK), amely a vajdasági Zentán tartja jubileumi, tizedik találkozóját június 23-án és 24-én. A 2005-ben létrejött Konvenció új szakaszt nyitott a külhoni magyar újságírás életében. A kezdeményezők terve az volt, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, horvátországi és muravidéki magyar sajtómunkások keretegyezmény aláírásával megalapozzák az együttműködést, és megalakítsanak egy szövetséget.

Az olimpia presztízskérdés

A nemzeti trikolórba öltöztetett olimpiai eszme címmel tartott előadást Szakály Sándor történész a magyar olimpiai sportról. Az olimpia újkori történetében 1896-ban szervezték meg az első játékokat. Amelyen már voltak magyar sikerek.

A magyar sporttörténet sikereként könyvelhető el, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalakításakor már volt magyar tagja a NOB-nak, Kemény Ferenc személyében.

Széchenyi-emléknap a Martosi Szabadegyetemen

IMG_3220.jpg

A MartFeszt pénteken a Széchenyi-emléknappal vette kezdetét. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára a Széchenyi-emlékév kapcsán elmondta, több rendezvényt szerveztek a Felvidéken is. Ennek keretén belül vannak jelen Martoson is. Örömmel jelentette be, hogy a pozsonyi régi vármegyeházára sikerül egy Széchenyi-emléktáblát elhelyezni.

A magyar kormány is ápolja a legnagyobb magyar emlékét, a kormány a nagycenki emlékparkot nemzeti emlékhellyé nyilvánította. Az ott lévő kápolnát pedig teljesen felújították.