Még mindig várom, hátha felébredek egy rossz álomból. Sokan vádolnak, hogy első haragomban, meggondolatlanságomban mondok, írok politikusokról olyan véleményt, amilyet, holott, aki ismer az tudja, hogy ezekről a politikusokról már akkor is így gondolkoztam, amikor egy pártban voltunk. Nem haragomban, csalódottságomban gondolom.
Aki jelen volt a lakossági fórumokon, melyeken részt vettem azok tudják, egy szóval sem szóltam ellenére senkinek, a párt pozitív dolgairól beszéltem.
Azt sajnálom, hogy most már nem tudok segíteni azoknak, akik segítséget kértek tőlem, mert nincsenek meg hozzá az eszközeink, eszközeim. Csak bízhatok abban, hogy lesz ki segítsen a bajban lévőknek, azoknak, akik segítségre szorulnak, akik kérnek valamit.
Egyet tudok, az MKP az a párt, amelyben itt a helyem. És maradok, hiszen nem adhatom fel az értékeket, amikért küzdöttem másokkal együtt. Megérte, azokért az emberekért, akik bíztak bennünk, mélyen sajnálom, hogy nem értünk el pozitív eredményt.
Megkeressük mit rontottunk el, hogy elemezni tudjunk, meghallgatjuk a népet, és abból kiindulva újra kezdjük, új erővel, nem feladva, csak ennyit tudok ígérni. Elnézést kérek azoktól, akiknek esetleges bejutásunk, esetleges kormányszerepünk esetére ígértem valamit, arra kérem őket, próbáljanak másutt segítséget kérni.

Köszönöm azoknak, akik önkéntes munkával, ingyen és bérmentve, időt és erőt nem kímélve dolgoztak velünk, a magyarságért.

Nincsen parlamenti képviselete az itteni magyarságnak, félthetjük kultúránkat, anyanyelvünket, oktatási intézményeinket, mindenünket.
Arra kérek mindenkit, a harcot folytassuk, ha szélmalomharc lesz is, ne adjuk fel, hiszen a megmaradásunkért kell, hogy dolgozzunk.