A Via Nova ICs már évek óta megszervezi téli táborát, amelynek elődje a Magyar Ifjúsági Közösség által szervezett Tátra elnevezésű rendezvény volt. Idén is Kakaslomnicon voltunk, egyes források Nagylomnicnak fordítják a szlovák elnevezésből, azaz a Veľká Lomnicából.
Az utunk február 25-én kezdődött, amikor is lassanként érkeztek a vendégek, ezért komoly feladatot láttam el: elszállásoltam, jöttek a gútaiak, a keleti delegáció, Nagy Petiék, Peczár Karcsiék, Kis Petiék, további újváriak, a taksonyiak, majd a lévaiak, az egyetlen „idegenlégiósunkkal“ Áronnal.
Amig én elszállásoltam és szerveztem a helyszíni dolgokat, néhányan ellátogattak a Csorba-tóra. Az este beszélgetésekkel zajlott. Azt tervezgettük mikor indulunk majd koszorúzni és megnézni a késmárki fatemplomot, mely a Világörökség része lett.
Pénteken mikor midnenki megreggelizett, a csapat egy része elindult sízni, a másik csapat pedig Késmárkra, megkoszorúzni Thököly Imre szabadságharcos mauzóleumát a Vörös templomba, ahol az idegenvezető néni elmondta, hogy Jeruzsálemben van ilyen templom, csak ott mind a két tornya megépült a toronynak, azért lehetséges, hogy van még egy ilyen templom a világon, mert a tervező két helyre is eladta a rajzot. Megkoszorúztuk Thökölyt, de a Himnuszt eléneklését közös megegyezéssel nem vállatuk, nem gyávaságból, hanem a tisztelet miatt, amit e imádság iránt érzünk.
A koszorúzás után átmentünk a fatemplomba. Nemhiába lett a templom a világörökség része, a templomhoz tartozott egy iskola is, melynek termeit szintén meg lehet nézni, az egyik teremben 3 képet láthatunk, a késmárkiak történetét rajzolták meg, a harmadik kép érzékenyen érintett minket, hiszen a németek kitelepítése minket is meghat, mindannyiunknak nagyszülei jutnak eszébe, akiket szintén kitelepítettek.
A nénivel, aki beengedett a templomba szóba elegyedtem, elmesélte, hogy ő is német, nem telepítették ki, mert szlovák volt a férje, de tud nagyon szomorú történeteket, például volt olyan látogató a templomban, aki sírva fakadt, mert akkor járt először Szlovákiában azóta, hogy elvitték őket, és meg szerette volna nézni a házukat, de nem engedték be, ami miatt nagyon szomorú volt. Megnéztük a városban még az úgynevezett sétálóutcát, a várat, a könyvtárat, és ismételten megállapítottuk, hogy abban a városban minden a Thököly családé volt. Visszasétáltunk és megtekintettük még a Gyógyszertárat is, örömmel vettük tudomásul, hogy a felirat, mely még a békeidőkből származik még mindig megvan, igaz az épület üresen áll.
A késmárki túra után visszatértünk Kakaslomncira. Kevesen tudják, de ebben a faluban Szent László freskókat találtak a helyi katolikus templomban, ami a Székelyföldre jellemző, de tudjuk, hogy itt is védték a határt őseink, valószínűleg ennek köszönhető, hogy a Szent Katalin templomban ilyen freskók maradtak ránk.

Pénteken este még csatlakoztak hozzánk olyanok, aki nem tudtak már csütörtökön elszabadulni a munkahelyükről. Este ezért összeültünk beszélgetni az ICS jövőjéről és a választásokról, valamint arról is vitáztunk, milyen rendezvényeket érdemes folytatni, megszervezni és melyek azok, amikre talán kisebb az igény.
Szombaton délelőtt néhányan sízni mentek, a csapat többi része pedig Lőcsének vette az irányt, hiszen mindenki ismeri a Fekete város történetét, illetve a Lőcsei fehérasszony is sokunknak rémlik iskolás olvasmányainkból, kellemetlen élményeket gyűjtöttünk arról, milyen egy rossz és életunt idegenvezető a Szent Jakab templomban, de azért megnéztük a templomot és a híressé vált duplaszárnyas oltár lenyűgözött gyönyörűségével.
Majd megebédeltünk, a csapat egy része pedig elindult Szepescsütörtök felé, de mivel a felsőőri (Strážky) kastélyt nyitva találtuk, leragadtunk a parkban és a Mednyányszky kiállítás megtekintése mellett döntöttünk. Itteni idegenvezetőnk egy nagyon kedves hölgy volt, aki mikor meghallotta, hogy magyarul beszélgetünk segítséget is kért tőlünk. Ugyanis vita van az körül, mikor is halt meg pontosan Mednyánszky László, és megkért fordítsuk le a halotti bizonyítványát. A kastélyban egyébként bútorkiállítást is láthattunk, illetve az ott gyűjtött könyveket is megnézhettük, a könyvtárban német, magyar, latin, lengyel és szlovák könyvek vannak, melyet az 1972-ben elhalálozott utolsó grófnő vett leltárba, aki két szobát és a könyvtárat haláláig használhatta, azt nem sikerült megtudnunk, hogyan sikerült elérnie, hogy ott maradhasson, de a falubeliek tartották el a nénit, aki festésből éldegélt.
Fáradtan tértünk vissza szállásunkra, ahol este az érdeklődők Matúz Gábor Civitas Fortissima című filmjét tekinthették meg, a film levetítése után a történelmi témák kerültek előtérbe, megvitatva a magyar történelem több korszakát, a török hódoltságtól a mai napig.
Vasárnap elbúcsúztunk, és elindultunk haza, mi Donovaly felé vettük az irányt, ahol feltöltöttük sajt készletünket is, hiszen a „korbácsíki“ és a kecskesajt erről a vidékről a legfinomabb.

Neszméri Tünde