Boldogfán is megtelt a kultúrház
Tegnap este Boldogfán kampányoltunk, kicsit késve kezdtünk, mert az úr napi mise kicsit elhúzódott, addig "gyártottuk" az ajándéktáskákat, Anyu és Csilla segítségével, már a mai napra is elkészültek a csomagok, hiszen ma Gútorra megyünk, ahol a Jól választottal kampányolunk.
Visszakalandozok, mert most nem a mai este a témám, hanem a tegnapi kampány. Tegnap Kosáry Judit és Kosáry Szabolcs voltak a művészeink, az Adagiót énekelve Judit megint az ámulatba ejtette, és egész este annak hatása alatt voltam. A rövid programban ismét énekelt Szabolcs is, aki olasz "slágereket" adott elő, gyönyörűen, csak azt sajnáltam, hogy nem pattanhattam fel táncolni.
Majd ismét bemutatkoztunk, elmondtuk a "magunkét", mivel megláttam az egyik tanítónénimet, nem hagyhattam ki, hogy neki külön köszönetet mondjak, azért hogy földrajz órán nem csupán a földrajzzal foglalkozott, hanem a magyarság tudatot is erősítette bennünk, tőle tanultam meg a Székely Himnusz szövegét is.
Utánam Pomichal István majd Bárdos Gyula szóltak a közönséghez, Duray Rezső is mindenkit kért, hogy szavazzanak a 7-esre. És persze mi hárman is főleg erre kértük a közönséget, hiszen tudjuk ez most nem egyéni érdek, hanem közösségi, nem egymás ellen kell a párton belül harcolnunk, hanem minél t9bb szavazót arról meggyőzni, hogy az MKP-t válassza.
A bemutatkozások után újabb dalokkal szórakoztattak minket Kosáryék, amit mindenki nagy szeretettel fogadott.
A dalok után még Szabó Pál, a helyi szervezet elnöke kért szót, aki szinten arra biztatott mindenkit, hogy az MKP-ra szavazzon.