Falusiasan szólva: kíváncsi vagyok
Ma ülésezik először a szlovák parlament, melynek tagjai június 12-én választották meg a polgárok - azt kell mondanom, én sajnos nem, mert az én szavazatom elveszett, de ha bárki azt gondolja, hogy bánom, hogy a pártomra adtam szavazatomat, akkor téved. Még mindig azt gondolom, hogy a mi programunk választó barát volt, mert sok olyan tézis került be a programpontok közé, amelyik az országot előre vinné, illetve a választók is fontosnak tartanák, hogy úgy legyen, de erre már nem térek ki, mert sajnálatos módon értelmét vesztette.
Viszont hiszem, hogy ismét értelme lesz arról beszélni, mit tud nyújtani az MKP, hiszen az önkormányzati választási kampány alkalmával ismét az lesz a kérdés, hogyan szeretnénk saját régiónkat fellendíteni, és egyébként ez az, amit a mai kormánytól várok, hogy ne feledkezzen el egy régióról sem, mérjen egyformán, ne billenjen el a mérleg nyelve sem jobbra sem balra, sem keletre, sem nyugatra, sem délre, sem északra, amennyiben billen, akkor pedig oda billenjen, ahol hiány van, ne oda, ahol már "semmire" sincsen szükség.
Írok egy példát, (magyar nyelv órákon tanultuk: példa nélkül semmi sem hiteles) ha van egy régió, ahol már nincsen épkézláb munkaerő, oda ne vigyünk még munkahelyeket, oda vigyünk, ahol a munkanélküliség magas, mert nem az a jó megoldás, hogy ide-oda költöztetjük az embereket a munka miatt.
Szeretném, ha az új kormány a nyelvtörvényt módosítaná, ha az alkotmány "preambulumát" módosítaná, sorolhatom mi mindent szeretnék, amit azért kérnék, hogy a mi együttélésünk az államalkotó többségi nemzettel jobb legyen, mert lehet fogni Magyarországra, vagy az MKP-éra, de jobb lenne inkább tudatosítani, hogy a magyar-szlovák viszony alapjait a nyelvtörvény meg a rossz alkotmány mérgezi, persze nem beszélve Trianonról, meg a benesi dekrétumokról (de ezek megoldásához igencsak úgy néz ki egy felsőbb hatalmat kellene segítségül hívnunk).
Szeretném még azt is, ha például az anyaságin lévő anyukák vállalhatnának részmunkaidőben munkát, ha csökkentenék a munkanélküliséget, ha javítanák az utak minőségét, ha javulna az egészségügy helyzete, az oktatási intézmények több pénzt kaphatnának, stb. De az az igazság, hogy ezeket konkrétan leírva a kormány programjának tézisei között sehol sem láttam, ezért mindent csak szeretnék, de ha reálisan gondolkodom, nem sok esélyt látok, hogy kívánságaim megvalósulnak. No de hát, nem szidhatok senkit, nem azok vannak ott, akikre én szavaztam.