Miután megígértem a kedves olvasónak, hogy néha beszámolok egy egy érdekesebb eseményről, mely velem történt, ma egy bejegyzéssel szaporítom naplómat. Szencen járt Katona Tamás, a múzeumban, már eleve, hogy "Szöncön" múzeum van bizonyára sok embernek újdonság, pedig van, igen: a Török Házban, ahogy mi ismerjük.

Talán nem nehéz kitalálni miről is beszélhet március 14-én Katona Tamás, az 1848-as eseményekről, de nem ám olyan unalmas stílusban, mint ahogyan egy egyetemi tanár dátumok szerint vagy időrendi sorrendben elmondja mi történt, az előadás humoros volt az mellett, hogy az ember átismételte iskolás tudnivalóit. És nem csak arról mesélt, hogy milyen csodálatosak voltak ezek az emberek, akik történelmet írtak, hanem a gyengéjükről is. Valamint arról, hogy időnként azért megtréfálták egymást, például Bécsben kopogtattak egymás ajtaján a kormány tagjai, hogy: rendőrség, kinyitni, amivel halálra rémísztették társaikat. Valamint arról, hogy a "fiatalok" majdnem elfeledkeztek arról, hogy ők tulajdonképpen "forradalmat akarnak csinálni" annyira elmerültek a csevegésben.
Persze ezek a történetek a forradalom nagyságából semmit sem vesznek el, sőt inkább hozzátesznek, hiszen ebből is tudjuk, hogy a mi szabadsághőseink igazi emberek voltak, akik igazán a nép fiai voltak.
Az előadás végén Katona kiemelte, jó dolog, hogy Pozsonyban van hol ünnepelni, hiszen van szobra Petőfinek, és emlékezni is van hol, hiszen az evangélikus temetőben a Kecskekapui úton Rázga Pál és Jeszenák János pozsonyi vértanúk sírjánál minden évben koszorúznak a környék magyarjai, de Batthyány Lajos érdemelne legalább egy emléktáblát, hiszen a város szülötte, és mint miniszterelnök, nemcsak a magyar jobbágyokat, hanem a szlovákokat is felszabadította.
Katona Tamásnak ebben igaza van, csak egy tényt nem szabad elfelejtenünk, a legtöbb szlovák azt tanulja az iskolában, hogy a szabadságharcban a szlovákok a nemzetiségi jogokért harcoltak, pedig a nép követelése ugyanaz volt: ha magyar volt, ha szlovák, ha román. Az, hogy az ún. szlovák vezetők mit mondtak az a népet nem nagyon érdekelte, ezért is harcolt annyi szlovák Kossuth oldalán a szabadságért, hiszen a magyar szabadság, a szlovák szabadság is lett volna, csak az akkori szlovák vezetők ezt nem így látták, és a mai tankönyvek sem ezt írják, sajnos. Aki meg szlovák létére mást ír, azt nem tudják megbecsülni, pedig a történelmet nem szégyenleni kell, hanem vállalni, pláne akkor, ha az eredeti szebb, mint a kitalált.