Napló a Magyar Ifjúsági Konferencia üléséról
A Magyar Ifjúsági Konferencia ülésére Munkácson került sor, ahol fantasztikus szervezőink szertettel és nagy gondoskodással fogadtak bennünket, annak ellenére, hogy akadt némi nehézségük időközben és új helyszínt kellett keresni a konferenciának.
Mi, akik már hozzászoktunk, hogy a határon csak úgy járunk-kelünk kicsit nosztalgiázva mentünk át a határon, hiszen a rossz dolgokról elég könnyű leszokni, de azt mondhatom viszonylag ügyesen átjutottunk Ukrajnába. Pénteken este részt vettem a Magyar Ifjúsági Konferencia Állandó Bizottságának ülésén, én nem vagyok tagja ennek a szervnek, de mivel az felvidéki ÁB tag nem tudott eljönni a rendezvényre delegáló levéllel helyettesíthettem őt. Itt megválasztottuk az ÁB elnökét és alelnökét, Saláta Zoltán és Salló Emőke személyében. Majd pihentünk egy kicsit a másnapi konferencia előtt.
A konferencia a megnyitó utána régiók beszámolóival kezdődött, mikor is minden régió röviden ismerteti a hazai politikai helyzetet, valamint elmondja mi minden történt az utolsó ülés óta (az én beszámolóm sajnos, nem sikeredett túl pozitívra, hiszen a szlovák kormányprogramban az ifjúsági problematikát nem érintik, valamint a nacionalista törvények módosítására még nem került sor, és sajnálatos módon nem is látok túl nagy szándékot azok módosítására). Majd Bauer Béla egy ifjúsági kutatásról számolt be.
A továbbiakban kerekasztal beszélgetésekre került sor, ahol több előadó elmondta, a magyar kormány a MIK-et partnerként kezeli majd.
A konferenciáról a Felvidék Ma az MTI nyomán ezt írta:
A kárpátaljai Munkácson tartotta a hétvégén soros ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), amelyen a magyar kormány és a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselői nemzetpolitikai, oktatási és kulturális elképzeléseket tekintettek át.
A háromnapos rendezvény keretében a fórum küldöttei szombaton a munkácsi városháza üléstermében megválasztották a MIK új vezetőit. Délután a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselői a nemzetpolitikát, oktatást, kultúrát és népesedést érintő elgondolásokat vitatták meg a magyar kormány tisztségviselőinek részvételével, köztük Soltész Miklósnak, a szociális-, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárnak, Répás Zsuzsannának, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak, Wetzel Tamásnak, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztosnak, valamint a kárpátaljai magyar szervezetek részéről Kovács Miklósnak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének és Orosz Ildikónak, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) elnökének a részvételével.
Soltész Miklós elmondta, hogy az ifjúsági konferencia az idén a kormány részéről nem számíthat anyagi támogatásra, mert - mint fogalmazott - "az elődeik mindent letakarítottak a padlásról". Szerinte a jövőben minden ifjúsággal kapcsolatos ügy komoly segítséget fog kapni. "Ezen belül kiemelt terület lesz a határon túli fiataloknak és felnövekvő nemzedéknek a segítése, mindenekelőtt a családalapítás, a gyermekvállalás támogatása, illetőleg annak elősegítése, hogy lehetőség szerint a szülőföldjükön maradjanak" – tette hozzá.
A munkácsi tanácskozásról Répás Zsuzsanna az MTI-nek kifejtette: "Nagyon fontosnak tartjuk, hogy újrainduljanak a magyar-magyar párbeszéd fórumai, és külön öröm számunkra, hogy az ifjúságpolitika területén is működik ilyen fórum, a MIK". A politikus fontosnak mondta, hogy nemcsak Budapesten, hanem a határon túli területeken is szerveznek konferenciákat, s ezeken a határon túli magyar ifjúsági szervezetek egymással is párbeszédet folytathatnak.