Szemet, az utolsó előtti lakossági fórum
A tegnapi napon Szemetre látogattunk, mind a 4 jelölt a járásunkból ott tudott lenni, és Bognár László énekével szórakoztatta a közönséget. Dostál Rita köszöntött mindenkit, majd átadta nekünk a szót. Duray rezsó bevezetője után, Kollár Laci, majd én, utánam Pomichal István és Bárdos Gyula következtek, hogy aztán ismét Bognár László, újfalusi és magyarbéli kántor énekeljen. És most is elhangzott a Nemzeti dal és a szabadnak születtél, és ismét éreztük, itt vagyunk otthon, itt a helyünk.
A program után beszélgettünk még egy kicsit, a helyi dolgokról, hogy mivel nincsen magyar iskola, nehéz fiatalokat találni, akiket még érdekelne a munka az ICs-ben, vagy a pártban. Arról is szó esett, hogy nagy nehezen sikerült elérni, hogy ismét van magyar mise a faluban, és ez olyan siker, amit sokáig nem is reméltek, kár, hogy manapság ilyen apró sikereknek kell örülniük néhány faluban a magyaroknak.
Ma még Éberhardra készülünk, aztán már csak a komáromi kampányzáró jön. Mindenkinek kitartást kívánok még erre a pár napra.