Cikkek

Várat magára a személyes felelősségvállalás a galántai nevelőközpont ügyében

Németh Gabriella.jpg

Miután kiderült, hogy szexuálisan bántalmaztak egy kiskorút a galántai Čistý deň nevelőközpontban, sorra láttak napvilágot azok a történetek, amelyeket ezidáig eltitkoltak. A hatóságok beismerték, hogy nem először nyomoznak a galántai intézetben.

Kedden kezdődött az iskolai munkabeszüntetés

A pedagógusok 2016-ban többször is az utcára vonultak (Fotó: Tóth Tibor)

78 iskola több pedagógusa a sztrájkkészültséget valódi tüntetésre váltotta szeptember 13-án. A Szlovák Tanítók Kezdeményezése (ISU) honlapján 1441 tanító jelezte, hogy szeptember 13-án, kedden egy órára beszünteti az oktatást. Az ISU szerint valószínűleg tovább emelkedik a tüntetők száma.

Az önkormányzatiság állandó odafigyelést követel

Kőrősi Ildikó.JPG

A második ciklusban képviselő szülőfalujában. Országos szinten első alkalommal idén márciusban mérettette meg magát a parlamenti választáson a Magyar Közösség Pártja színeiben. A párt júniusban megújult, nemcsak az elnöki tisztségben történt változás, hanem több poszton is. Kőrösi Ildikót az MKP tisztújító közgyűlésén önkormányzati és közigazgatási alelnökké választották. Terveiről faggattuk.

Az Ön gyógyszere köztük van?

gyyógyszerek.jpg

Több olyan gyógyszercsomag kerülhetett a szlovák piacra, amelyben összekeverték a gyógyszereket csomagoláskor. Ennek következtében a Gyógyszereket Ellenőrző Állami Hivatal (ŠÚKL) visszavonja azokat.

Megfelelő törvényekkel kell garantálni a kétnyelvűséget

IMG_6970-768x512.jpg

A Sieť szétesésével és parlamenti képviselőinek átigazolásával, a kormány átalakításával a közlekedési tárcát a Most-Híd kapta, ami újabb lehetőségeket nyit meg a nyelvhasználat területén – mondta el Menyhárt József, az MKP elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet a közlekedési kétnyelvűségről tartott Horony Ákos és Nagy Dávid jogi szakértőkkel.

Kiska odafigyel az oktatást érintő ígéretekre

Tanulók.jpg

Az oktatás a jövő alapja, hiszen a pedagógusok átadják tudásukat a gyermekeknek, akik az információkat elsajátítva alakíthatják majd a sorsukat, az ország jövőjét. Ennek tudatában a kormányok prioritásként szokták kezelni az oktatásügyet. Legalábbis a kijelentések és ígérgetések szintjén.

Márton Áron és Esterházy János: a magyar hit és lélek apostolai

Martonaron-768x512.jpg

Szeptember 3-án a Pozsonyi Magyar Intézet Korona Társalgójában a Márton Áron Emlékév kapcsán tartottak előadást. A pozsonyi magyar katolikus közösség által szervezett találkozón Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Majd elmondta: az a céljuk ezzel az előadással, hogy megismertessék az emberóriást, Márton Áront.

Fontos az anyanyelvi és a zenei nevelés óra is

Kiss-Beáta.jpg

A magyar iskolákat három probléma nyugtalanítja a tanévkezdés előtt: a kerettanterv felemás korrigálása, a középiskolákban érvényes minimális osztálylétszámokat meghatározó jogszabály, valamint az iskolák finanszírozását szabályozó törvény. Erről Kiss Beáta, az MKP oktatási alelnöke beszélt mai sajtótájékoztatóján.

A minőségi anyanyelvi oktatás a megmaradás záloga

iskola.JPG

A minőségi anyanyelvű oktatás egy nemzet megmaradásának záloga. Hatványozottan igaz ez abban az esetben, ha egy nemzet, nemzetrész kisebbségbe szorul saját szülőföldjén. A minőségi oktatáshoz fontosak a jó pedagógusok, de ugyanilyen fontosak a megfelelő jogszabályok és rendelkezések.

Unikornis-szobrot avattak Nagymegyeren

01 - Unikornis.JPG

A nagymegyeri Plauter Kúria udvarán Unikornis-szobrot avattak augusztus 25-én délután. A szervezők az alábbi mottóval hirdették az ünnepélyes átadót: UNICORNIS. Csillag. Misztérium. Harmónia. Remény és az erő. Szépségben feloldódó tisztaság. A tisztaság ereje, a szeretet ereje. Egy és megismételhetetlen. Él. Örökké.