Módosultak a munkahelyre való költözési és utazási támogatások

A parlament csütörtökön elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében azok a személyek, akik hajlandóak utazni vagy máshová költözni annak érdekében, hogy munkát vállalhassanak, magasabb állami támogatásban részesülhetnek majd.

A város szívébe költözött Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége

01 A nagykövetség új épülete.JPG

Tíz év után új épületbe költözött Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége. Február 7-től könnyebben elérhető a város szívében lévő intézmény, amely a pozsonyi Grassalkovich, ma elnöki palotával szemben várja a látogatókat, ügyintézőket.

Baranyai Kinga: Jó érzés, hogy segíthetek

Baranyai Kinga Anna (fotó Neszméri Tünde).jpg

A Petőfi Sándor Programot 2015 márciusban hirdette meg először a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága azzal a céllal, hogy a szórványterületeken élő magyarság identitását megerősítsék, szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki az anyaország és a külhoni magyarság között. Baranyai Kinga Anna második alkalommal ösztöndíjas Galántán. Fogadó szervezete a Galánta és Vidéke Társulás, amelynek a magyar nyelvű oktatás és kultúra segítése a célja.

- Mi motivált arra, hogy Petőfi Sándor ösztöndíjas legyél?

Szijjártó Péter: a kényes ügyeket is szeretnénk rendezni

13 Szijjártó Péter megérkezik az MKP székházába.JPG

Szijjártó Péter pozsonyi látogatásakor a Magyar Közösség Pártjának székházába is ellátogatott. A magyar kormány tagjainak, így a külgazdasági és külügyminiszternek is szokása, hogy szlovákiai látogatásakor felkeresi az MKP politikusait.

Az MKP székházában folytatott megbeszélés után Menyhárt József és Szijjártó Péter tájékoztatták a sajtót az aktuális kérdésekről.

Megjelent Szomolai Tibor harmadik könyve: A klán

Szomolai Tibor legújabb könyve .jpg

Alsószeliben, a szerző szülőfalujában mutatták be Szomolai Tibor legújabb kötetét, A klánt, melynek alcíme a beszédes Maffia és politika a Felvidéken. Szomolai Tibor legújabb könyvének is a Felvidék adta a témát, de ezúttal a kilencvenes évek sötét korszakába, a Csallóköz szívébe viszi el olvasóit, miközben azt is érzékelteti, mennyire támogatta az alvilágot a kilencvenes években a politikai hatalom.

Már 600 ezren támogatták a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést

Vince Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke február 1-jén, csütörtökön Berlinben bejelentette, hogy az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós szintű védelmét sürgető Minority SafePack (kisebbségi biztonsági csomag) európai polgári kezdeményezést már hatszázezer polgár aláírta.

Kantár Csabára emlékezünk

25348346_1607586162644304_1499601279186131160_n.jpg

A Kárpát-medencei magyarság heti magazinműsora nem ismer határokat. Összeköti az itthont a külhonnal, mert a kötelék felbonthatatlan és csak együtt lehetünk sikeresek.
2017. decemberében ismét emlékeztünk, Kantár Csabára, a fiatalon elhunyt költőre, iskolatársamra.
Az alábbi videó az estről szólt.

https://youtu.be/NAuHV8t2N7I

Mészáros Magdolna: Van kiért dolgozni

Mészáros Magdolna és Bárdos Gyula.jpg

Mészáros Magdolna beleszületett a kultúrába. Pedagógusként fontosnak tartotta a magyar identitástudat erősítését, amihez a zene nyelvét is segítségül hívta. Rengeteg terve van még, szívügye is számos akad, az egyik a hagyományápolás. Folytatja édesapja, Danajka Lajos helytörténész munkáját és őrzi, ápolja hagyatékát.

A magyar kultúra napján adták át a Csemadok-díjakat

01 A Csemadok díjak.JPG

Január 21-én Galántán tartották meg a magyar kultúra napja alkalmából rendezett országos emlékünnepséget. A Csemadok Országos Elnöksége megbízásából a szervező a Csemadok Galántai Területi Választmánya volt. Ezen a rendezvényen adták át a Csemadok által alapított kitüntetéseket is.

Aláírásgyűjtés, évértékelés az Első Kézből 8. számában

A Csemadok is csatlakozott a Minority SafePack aláírásgyűjtési kezdeményezéshez. Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke értékelte az elmúlt egy év sikereit, eseményeit. Megjelent az Első Kézből, a Csemadok lapja.