A szenteste a családé

Sipos-Vadkerti-Zsapka.JPG

Az adventi időszakban szinte mindennap karácsonyváró koncertet adtak. Mindegyiken áradt belőlük a dalok és a közönség iránti szeretet. Az idén ősszel Harmónia-díjjal kitüntetett Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid akusztikus trió adventi koncertjén kicsik és nagyok átélték a várakozás örömét. Az egyik koncert után arról faggattam a trió tagjait, ők hogy töltik a karácsonyt.

Karácsonyi szokások a Csallóközben és a Mátyusföldön

A Felvidéken is népszerű szokás volt a betlehemezés (fotó: netfolk.blog.hu)

A karácsonyi szokások a keresztény hitélet és a pogány hagyományok keveredéséből alakultak ki. Olyan ünnepkör ez, amelyben megfér egymás mellett a két szokásvilág. A karácsonyi ünnepkör már november végén kezdetét veszi, és több babona is fűződik ehhez az időszakhoz.

Ezúttal is a betegek fizetik meg a spórolás árát

Fotó: SITA

Az Általános Egészségbiztosító rossz gazdálkodásáról már hónapok óta olvasni, hallani. Az állami biztosítót most arra kötelezte az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal, hogy csökkentse a felhalmozott adósságállományát, amely elérheti a 250 millió eurót is.

A biztosító szerint a betegek nem érzik majd meg a változásokat, az orvosok azonban másként látják.

Az EP elfogadta az emberi jogi jelentést

Az Európai Parlament a napokban fogadta el a 2015-ös évről szóló emberi jogi jelentését, amely idén először a nemzeti kisebbségek jogaival is foglalkozik. A jelentés bővítené a kisebbségi jogokat, de ahogy az EP jelentéseknél megszoktuk, a dokumentum nem kötelező érvényű, csak ajánlásokat fogalmaz meg.

Egyre több helyre jut el a Betlehemi Békeláng

Betlehemi_Bekelang.JPG

Karácsony napjára közel 150 magyar településre jut el a béke lángja a Felvidéken a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek köszönhetően – tudtuk meg Juhász Szabó Csillától, az SZMCS kommunikációs csoportjának vezetőjétől.

Mivel a Betlehemi Békeláng mindenkié, a lángterjesztésbe évről-évre egyre többen kapcsolódnak be. A cserkészek azt hangsúlyozzák, hogy a láng terjesztése nem egyedüli kiváltságuk. A felvidéki békeláng-staféta december 11-én indult, a lángot egészen karácsonyig őrzik a cserkészek.

Az Ifjú Szivek a kulturális tárca alárendeltje lesz

Ifjú szivek

Az Ifjú Szivek Táncszínház a Népes megszűnése után jött létre. Az együttes az évek során többször átalakult, profi színházként működik, fenntartója az állam. A táncszínház 2017. január 1-től a kulturális minisztériumhoz, annak is a kulturális örökségért felelős főosztályához kerül, amely Rigó Konrád államtitkár irányítása alatt dolgozik.

A táncszínház a harmincadik alárendelt intézménye lesz a kulturális tárcának.

Az ifjúsági szervezetek nevelő-oktató feladatokat is ellátnak

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség vezetői és az RMS elnöke, Andrej Schulcz (fotó: Csémi Szilárd facebook oldala

A Szlovákia Ifjúsági Tanácsa (Rada mládeže Slovenska, RMS) megtartotta éves közgyűlését, majd Fórum 2016 címmel szervezett vitafórumot, ahol az ifjúságot érintő kérdésekkel foglalkoztak. Az RMS-nek az országos jelentőségű szlovákiai ifjúsági szervezetek a tagjai.

Megújult a féli magyar óvoda

001 - magyar ovi.JPG

Pozsony megye az európai uniós alapokból a régió magas GDP aránya miatt nem meríthetett, ezért a települések az oktatási és nevelési intézményeiket sem bővíteni, sem felújítani nem tudták. Az elmúlt években csak a megyei pályázati rendszereket tudták kihasználni, azok költségvetése azonban nagy beruházásokat nem tudott támogatni.

Átgondolásra szorul a kisebbségi bizottság szerkezete

Fotó: rusyn.sk

Elítélte a kisebbségi kormánybizottság Robert Fico kijelentéseit. Pénteken, december 15-én tartotta utolsó idei, sorrendben huszonharmadik ülését a kormány mellett működő kisebbségi bizottság.

Az évzáró tanácskozáson több olyan téma is felmerült, mely a következő időszakban komoly hatással lesz a kisebbségi ügyek képviseletére – tudatta portálunkkal Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője.

Több településen lesznek időközi választások

Tizenkilenc településen időközi választásokat tartanak április 8-án. A hatályos törvények értelmében a választások napját a szlovák parlament elnöke, Andrej Danko írja ki.

Több településen polgármestert, másutt pedig a helyi képviselő-testület tagjait választják meg a polgárok, amennyiben lesznek jelöltek. A jelöltlistákat február 12-ig kell leadni, március 23-án kezdődik a kampány, amely a kampánycsend miatt április 6-án reggel 8-ig tart, míg a választások napján reggel 8 órakor nyílnak meg a szavazóhelyiségek.