Tovább bővült a Csemadok országos rendezvényeinek listája

CSemadok-közgyűlés-768x512.jpg

A Csemadok országos elnöksége először ülésezett a tisztújító közgyűlés óta. Az október 22-én Nagyfödémesen megtartott kongresszuson az elnökség két új poszttal, ezzel együtt két új taggal bővült.

Fontos, hogy jogainkról nemzetközi színtéren is beszéljünk

Kőrösi Ildikó.jpg

Az Egyesült Nemzetek Szövetségének Kisebbségügyi Fóruma 2007-ben alakult az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa mellett. A kilencedik alkalommal megtartott Fórum célja, hogy meghatározott kisebbségügyi kérdésekben a résztvevők konkrét javaslatokkal éljenek az ENSZ aktuális Kisebbségi Nyilatkozatának tartalmához.

Jövőre is 50 euró lesz az éves matrica

A szlovák autópálya-matricák ára a jövő évben sem változik – olvasható abban a szlovák nyelvű sajtóközleményben, amelyet a közlekedésügyi minisztérium juttatott el portálunkhoz. Az éves matrica 50, a 30 napos 14, míg az egy hétre szóló 10 euróba kerül majd.

Fico szerint Kiskát támogató párt alakul

Fotó: Rádio Espress

Robert Fico, miniszterelnök vasárnap a TA3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta: egy új, Andrej Kiska államfő érdekeit szolgáló politikai párt megalapításának előkészületei folynak Szlovákiában – írja az MTI.
Az előzményekhez tartozik, hogy a minap az Állítsuk meg a korrupciót! nevű alapítvány egy pozsonyi kórházban lezajlott közbeszerzés kapcsán az ott történt állítólagos túlárazásokra hívta fel a figyelmet – ami egyébként nem ritka jelenség Szlovákiában.

A szociális szolgáltatásokra több pénzt fordítana az ellenzék

szociális szolgáltatások.jpg

Az ellenzéki képviselők kérik a kormánytól a szociális szolgáltatások pótfinanszírozását. A megyei önkormányzatok is azzal számolnak, hogy a 2017-es évben már több pénzt juttat az állam ezekre a feladatokra.

Továbbra is Mézes Rudolf vezeti a szülők szövetségét

02 - Szavaznak a közgyűlés tagjai.jpg

Húsz évvel ezelőtt alakult meg a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége (SZMSZSZ), az oktatási és nevelési intézmények mellett működő szülői szövetségek országos szervezete. A november 26-án a Galánta melletti Kaskadyn megtartott ülésen az elmúlt húsz évre is visszaemlékeztek.

A Bécsi Napló az európai sokszínűség lapja

A Bécsi Napló szerkesztői.JPG

A Bécsi Naplót 1980-ban alapították meg a nyugati, vagy ahogy akkor hívták őket, az emigráns magyarok. Kéthavonta megjelenő lap, mely nemcsak a bécsi, hanem az egész világ magyarságának lapja. New Yorktól Erdélyig számos szerkesztője van, köztük Benyák Mária, aki portálunknak is munkatársa.

Karácsonyi vásár Pozsonyban

13 A Pozsonyi Kifli évek óta színesíti a várást.JPG

Pozsonyban már egy hete, még november 18-án kezdetét vette a karácsonyi vásár. A vásár december 22-éig tart. A Fő téren és a Hviezdoslav téren 100 árus várja a kíváncsiskodókat.

Vannak ételeket és italokat árusító helyek és dísztárgyakat, használati eszközöket is lehet venni. Több jótékonysági szervezet és polgári társulás is helyet kapott. A Pozsonyi Kifli polgári társulás a koronázó városról elnevezett édességen kívül forralt bort, 2017-es naptárat és magyar nyelvű kiadványokat is árusít.

A kormány kész kifizetni az Általános Egészségbiztosító tartozásait

Az Általános Egészségbiztosító (Všeobecná zdravotná poisťovňa – VšZP) ebben az évben 283 milliós adósságot halmozott fel. A pénzügyminiszter kétségbe vonja, hogy ilyen magas lenne az állami egészségbiztosító adóssága. Várólisták keserítik meg a betegek életét, az orvosok szerint erről is a biztosítók tehetnek.

Tőzsér Árpád és H. Nagy Péter munkásságát ismerték el

Hodosy Gyula átadja a díjat Tőzsér Árpádnak.JPG

A szlovákiai írószövetségek közös rendezvényén adták át a Turczel-díjat és a Forbáth-díjat Pozsonyban, a Zichy palotában november 22-én. A Turczel-díjat a tudományos és ismeretterjesztő munkásságért ítélik oda, a Forbáth-díjjal pedig költőket jutalmaznak.