Öt éve távozott az élők sorából Václav Havel

Fotó: citaty-slavnych.sk

A volt Csehszlovákiában Václav Havelről talán mindenkinek az jut elsőként az eszébe, hogy ő volt a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök. Arról már kevesebben tudnak, hogy milyen közéleti szerepet vállalt 1989 előtt, amiért börtönbüntetésre ítélték. S talán arra is kevesen emlékeznek, hogy ellenezte Csehszlovákia felbomlását.

Korábban kézbesítik a nyugdíjakat

Minimálnyugdíj-768x512.jpg

A Szociális Biztosító decemberben az ünnepek miatt korábban kézbesíti a nyugdíjakat. A biztosító felhívja a nyugdíjasok figyelmét, hogy a karácsonyi és az újévi ünnep miatt nem a megszokott napon kézbesítik a nyugdíjakat.

Győzött a Csali

A Csali Gyermek Néptáncegyüttes Táncok Vág-Garam közeléből című produkciója (fotó: MTI)

A felvidéki magyarok nagy figyelemmel kísérték a Fölszállott a páva döntőjét, ahol a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes bizonyíthatta, hogy régiónkban is nagyszerű táncosok vannak és néptánc kincsünket hűen őrzik a gyermekek is.

A Csali megnyerte kategóriáját, első lett a néptáncegyüttesek között. A döntőn Vág-Garam menti táncokat mutattak be, eredeti martosi viseletben. A Madocsai Imre és Nagy Myrtil által összeállított koreográfia elnyerte a zsűri tetszését, de a közönség is nagy üdvrivalgással üdvözölte a kis Csalit.

Meg kell teremteni a migránsok visszatérésének lehetőségét

December 15-én tartották meg az uniós országok állam- és kormányfőinek találkozóját. Az uniós tagországok vezetőinek találkozója után a visegrádi országok kormányfői ismét hangsúlyozták egységes politikájukat a migránskvóták kapcsán.

Az állam- és kormányfők megerősítették elkötelezettségüket az EU-Törökország migrációs megállapodás teljes körű végrehajtása mellett, a nyugat-balkáni migrációs útvonal mentén fekvő országokat pedig további támogatásukról biztosították.

Megnyílt az Irgalmasság című kiállítás

Irgalmasság (33).JPG

A Pozsonyi Magyar Intézet, valamint a Csemadok Országos Tanácsa és Pozsonyi Városi Választmánya közös szervezésében Irgalmasság címmel nyílt kiállítás a Csemadok pozsonyi székházának Rákosi Ernő-termében december 15-én.

Irgalmasság

Irgalmasság (26).JPG

A Pozsonyi Magyar Intézet, a Csemadok Országos Tanácsa és Pozsonyi Városi Választmánya közös szervezésében Irgalmasság címmel nyílt kiállítás a Csemadok Rákosi Ernő nagytermében december 15-én. Az Olajág Keresztény Művészeti Társaság alkotóművészeinek közössége a kortárs keresztény képző- és iparművészet legújabb alkotásait hozta el Pozsonyba.

Képek: https://drive.google.com/open?id=1-ITOFzxFolJzmwTwo62OK9m85gwFowPr

http://felvidek.ma/2016/12/irgalmassag-kepgaleria/

Magyar lány lett Szlovákia diákszemélyisége

Prof. Pavol Šajgalík, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke átadja az elismerést Németh Veronikának (fotó: sav.sk)

A Szlovákia diákszemélyisége 2015/16 díjra több felvidéki magyar diákot is jelöltek. A verseny lényege, hogy felhívja a figyelmet az egyetemeken tanuló tehetséges diákokra, sikereikre, ezzel is motiválva diáktársaikat a jobb eredmények elérésére.

A kitüntetéseket december 14-én adták át a pozsonyi Pálffy-palotában. A tizenkettedik alkalommal megszervezett szavazáson tizenkét kategóriában lehetett szavazni. Már a jelöléseket is megtiszteltetésnek veszik a diákok. A fiatalokat az anyaegyetemük jelölheti a kitüntetésre.

Magyarország pozsonyi nagykövete sajtófogadáson mondott köszönetet az újságíróknak

Czimbalmosné-768x512.jpg

Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete sajtófogadáson értékelte az elmúlt évet. Beszédében köszönetet mondott az együttműködésért, és azért is, hogy a nagykövetség által szervezett rendezvényekről hitelesen tudósítottak az újságírók.

Paradox helyzetet teremthet az élelmiszerekről szóló törvény

bevásárlás.jpg

Az élelmiszerek felhasználását szabályozó törvény egyrészt lehetővé teszi majd a lejárt élelmiszerek jótékonysági célra való felajánlását, másrészt viszont meghagyta a magas bírságokat is – ezért az üzletláncok szerint paradox helyzetet is teremthet. A jogszabály 2017 januárjában lép életbe.

Filmekkel és vetélkedőkkel emlékeznek meg Czuczor Gergelyről

A filmbemutató résztvevői (fotó: manysi.hu)

Czuczor Gergely eredetileg István néven látta meg a napvilágot, Gergely a rendi neve volt, amelyen ismertté vált. Andód szülötte, a szimői Jedlik Ányos unokatestvére 150 évvel ezelőtti halálára emlékezve 2016-ban Czuczor Gergely ünnepségsorozatot hirdettek.