A porosz-osztrák háború és Pozsony

G.Kovács László.JPG

A Csemadok Rákosi Ernő nagytermében megtartott rendezvényen november 16-án a Csemadok pozsony-ligetfalui alapszervezete a 150 évvel ezelőtti porosz-osztrák háború utolsó csatájára emlékezett. G. Kovács László történész szerint kevéssé ismert szegmense történelmünknek, hogy Pozsony mellett is megütköztek a poroszok az osztrák csapatokkal.

A minisztérium kifogásokat keres

ry_Péter.JPG

A Magyar Közösség Pártja augusztusban törvénymódosító javaslattal kereste meg a kulturális tárcát. A javaslat a rádió és televízió működését szabályozó törvényt és a műsorszórásról és műsorsugárzásról szóló jogszabályt kívánta összhangba hozni. A kulturális minisztérium válasza ugyan késve, de megérkezett. Őry Pétert, az MKP Országos Tanácsának elnökét erről kérdeztük.

- Miért fordultak a minisztériumhoz? Mi volt a célja a megkeresésnek?

A bölcsődék a szociális háló részét képezhetnék

Nemeth GAbriella.jpg

A kisgyermekes családok nagy részének problémát okoz a gyermekek óvodai elhelyezése. Azokat a gyermekeket, akik nem töltötték be a harmadik életévüket, pedig még nehezebben tudják intézményi keretek között elhelyezni, amíg a szülők dolgoznak.

Megkezdődött a harc a pozsonypüspöki kórházért

Püspöki kórház.jpg

Felröppent a hír, hogy megszűnik a pozsonypüspöki specializált kórház, amit aztán az egészségügyi tárca akképpen módosított: a kórház nem szűnik meg, csupán máshová költöztetik.

Romlott a szlovákiai demokrácia megítélése

Az INEKO gazdaságkutató-intézet felmérése szerint az elmúlt öt évben Szlovákiában romlott a demokrácia állapota. A felmérésbe nyolcvanegy személyiséget vontak be, ebből 35-en úgy vélik, enyhén romlott, 17-en, hogy nagyobb mértékben és 5 személyiség szerint pedig erősen megromlott a demokrácia szintje az országban.

Tizenhárom szakértő szerint nem változott semmit a demokrácia állapota Szlovákiában – derült ki Peter Goliaš, az INEKO igazgatójának tájékoztatójából. Nyolc személy szerint enyhén, kettő szerint közepesen javult a helyzet.

A kormány megvizsgálja a Pro Civis beadványait

beadvány ZSE 2.jpg

A Szlovák Köztársaság Kormányhivatala foglalkozik azokkal a beadványokkal, amelyekben a Pro Civis Polgári Társulás a kisebbségi nyelvhasználati törvény be nem tartását sérelmezte.

Érdekellentétek a kisebbségi kormánybizottságban

November 11-én ülésezett a kisebbségi kormánybizottság. Rigó Konrád kulturális államtitkár a tegnap Érsekújvárban tartott Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának ülésén elmondta, éppen a kormánybizottság üléséről érkezett Érsekújvárba. Rigó elmondása alapján a kormánybizottság fő témája a nemzeti kisebbségek kultúráját támogató állami alap részleteinek megbeszélése volt.

Tokár Géza: Nehéz a magyar érdekérvényesítés

Tokár-Géza-Rajkovics-Péter-Tóth-Tibor-Szekeres-Kaludia-768x512.jpg

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) konferenciája szombaton a tagszervezetek ülésével folytatódott. A megnyitón Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere is köszöntötte a jelenlévőket. István király intelmeit idézte, melyek szerint az egynyelvű ország esendő. Kifejtette, hogy Érsekújvár kétnyelvű város, magyar és szlovák, megtartják a magyar és a szlovák rendezvényeket is.

Tóth Károly munkásságát ismerték el

Tóth-Károly-felsége-vette-át-a-díjat-768x512.jpg

Az idei évben posztumusz Tóth Károly kapta meg a Civil Társadalom Fejlesztéséért Díjat. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala minden évben odaítéli az elismerést olyan személyiségeknek, akik az elmúlt évben, illetve egy emberöltő alatt kiemelkedőt tettek a közösségért.

A sikerközpontú iskola létfontosságú a magyarság szempontjából

A-résztvevők-1-768x512.jpg

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának éves konferenciája rendhagyó módon kétnapos lesz az idei évben. November 11-én két panellal vette kezdetét a tanácskozás.

Az egyik fórumon az oktatás helyzetét boncolgatják