Cikkek

Éljenek a dalok!

Rebuplic.jpg

Egy ország döbbent meg márciusban, Magyarország egyik legnépszerűbb rock csapatának, a Republic együttes frontemberének, Cipőnek halálhíre hallatán. A gyász mellett a rajongókat az a kérdés is foglalkoztatta, hogy mi lesz a zenekarral Cipő nélkül?

Ez az a hely...

Többezres találkozóhellyé változtatta négy napra a folyók és tavak mentén fekvő kisközséget, Martost az I. Martosi Szabadegyetem. A hagyományteremtő céllal létrehozott, minden generációt megszólítani kívánó rendezvény már annak első napján bebizonyította: több szempontból is csak a legelismerőbb szavakkal illethető. A Martfeszt egyértelműen felülmúlta a várakozásokat, a rendezőket a feltételezettnél jóval több „Martlakó” , a látogatókat pedig a hamisítatlan közösségi hangulat örvendeztette meg.

Az egészség tisztelete

Pozsony megye önkormányzata és a Pozsonyi Egészségügyi Központ közös felmérést készített a Pozsony megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó középiskolások egészségi állapotáról. Az eredmények meglepően rosszak. A fiatalokon teljes állapotfelmérést végeztek az orvosok, tehát az étkezési szokásoktól kezdve az egészségügyi vizsgálatokig minden szerepelt a kutatásban. Azaz antropológiai és fiziológiai állapotvizsgálaton estek át (vérnyomásmérés, teljes vérkép vizsgálat, magasság- és súlymérés stb.).

Népdal-zsoltárok Somorján

Somorja  népi-zsoltárok.jpg

Népdal-zsoltárok orgonára és énekhangra címmel tartottak előadást Szenczi Molnár Albertről a somorjai református templomban július 5-én. A zenés összeállításban Agárdy Gábor orgonált, Ballán Viktória és Szitka Mária énekelt, az összekötő szöveget Bárdos Ágnes mondta.

Újra van színjátszó csoport Rétén

Szinjatszas reten.jpg

Húsz év után újraéleszteni egy kulturális csoportosulást nagyon nehéz, de ha az emberek komolyan gondolják, hogy erre igény van, meg lehet csinálni. Ezt bizonyítja a rétei Csemadok mellett működő színjátszó csoport felélesztése is. Igaz, ma már nem azok az emberek a tagjai, akik egykoron voltak, de az amatőr színészek lelkesedése töretlen.

A hősökre is emlékeztek Gútoron

Gutor.jpg

A nyári időszakban rengeteg falunapot tartanak, legtöbbjük a lakosság szórakoztatását szolgálja. Van azonban komolyabb, a falu
történetére emlékező vonzata is ezeknek a rendezvényeknek. Ilyen volt a gútori falunap első napja is, június 28-án.

Színes nyár eleji hétvége

A szenci táncosok fellépése Éberhardon.jpg

Pozsony környékén a nyár első hétvégéjén rengeteg esemény zajlott, igyekeztünk több helyre is ellátogatni. Június 22-én tartották többek között a rétei falunapot, az Éberhardi Nyarat, Pozsonyban a koronázási ünnepségeket, Somorján a roma fesztivált, Csallóközcsütörtökben pedig a tűzoltókat ünnepelték.

Ki akarják tiltani a kamionokat

A Pozsony megyei települések polgármesterei szeretnék elérni, hogy a teherforgalom elkerülje falujaikat, mert mind az utak, mind a lakóházak megrongálódnak a több tonnás kamionoktól.

Karnevál Szencen

Karnavál.JPG

Szencen a bizonyítványosztás napján karnevállal várják a szórakozni vágyókat. A szezonnyitónak is beillő rendezvényen rengeteg turista vesz részt évek óta. Idén tizenhetedik alkalommal szervezték meg a maszkosok felvonulását.

Határon átnyúló együttműködés

Július 2-án szlovák–magyar kormányközi tárgyalást tartottak Budapesten. A megbeszélésen jelen voltak a dél-szlovákiai megyék képviselői is, így Pozsony megye elnöke, Pavol Frešo és alelnöke, Németh Gabriella is. A megyei elnökök szerződésben rögzítették a határon átnyúló együttműködési szándékukat.