Cikkek

Embermentők Magyarországon és Szlovákiában

Embermentők Magyarországon és Szlovákiában címmel szerveztek konferenciát Somorján november 21-én a Fórum Intézetben. Az idei évet a Magyar Országgyűlés Raoul Wallenberg emlékének szentelte. A 100 éve született svéd diplomata Budapesten több ezer ember életét mentette meg a holokauszt borzalmaitól, ennek tiszteletére a magyar és a svéd kormány emlékbizottságot hozott létre, hogy a hős emlékét ápolják.

Véget értek a Szenci Molnár Albert Napok

SZMAN zaro.jpg

November 10-én értek véget a Szenczi Molnár Albert Napok. A programsorozat még október 5-én kezdődött, Szenczi Molnár Albert Béke téri szobrának megkoszorúzásával. November 9-én mutatták be Móricz Zsigmond Sári bíró című darabját. A szenci kultúrház megtelt, a Jókai Színház előadásában ugyanis a szenci Bárdos Judit játszotta az egyik szerepet.

Értékeinkről

feli templom.jpg

Manapság, amikor a határon átnyúló együttműködések korát éljük, ritkaságszámba megy, hogy olyan pályázatokról essen szó, ami a szépségre és az értékekre irányítja a figyelmet, és nem csupán a gazdasági fejlődést kívánja elősegíteni.

Pozsony már a karácsonyra készül

karacsonyi kep.jpg

Pozsony belvárosában már november 9-én felállították azt a karácsonyfát, amely november 23-ától, a karácsonyi vásár megkezdésétől, egész január 6-ig fényárban áll majd a főtéren. Az idei fenyőfát egy récsei család ajándékozta a fővárosnak, hét ajánlatból esett a 40 éves lucfenyőre a választás – mondta el Ľubomír Andrássy, a pozsonyi önkormányzat szóvivője.

Oroszvári kálvária

Oroszvar.jpg

A magyarság múltjának kétségkívül vannak árnyas oldalai. Az egyik ilyen a trianoni békeszerződés, mely a magyarok lelkébe nem sok békét hozott. Ezt követően a bécsi döntéssel módosultak a határok, de a második világháború lezárása ismét igazságtalan békét hozott Magyarországnak. Ekkor került Csehszlovákiához Oroszvár is, mely azóta Szlovákia fővárosának részévé vált.

Felújítják a zsinagógát

zsinagoga.jpg

A szenci zsinagóga szebb időket is megért már. Miután hosszú egyeztetés és jogi vita után sikerült Pozsony megyének megvásárolnia a szenci zsidó templomot, úgy tűnik, végre a felújítása is megvalósulhat.

Egyre több a rászoruló

A Pozsonyi-újvárosi piacon szociális segítséget nyújtanak azoknak a nyugdíjasoknak, akik 350 eurótól kevesebb nyugdíjat kapnak időskorukban és azoknak a kisgyermekes családoknak, amelyek szociálisan rászorulnak. Az ételt és más alapvető árut kiadó helynek egyre több a látogatója. A első hónapban 160 kártyát adtak ki, mondta el a városrész polgármestere Rudolf Kusý.

Felkészültek a télre

A pozsonyi útkarbantartók felkészültek a télre. Az idei évben a megyei önkormányzat 2,2 millió eurót különített el az utak téli karbantartására. A tavalyi évben 1,7 millió eurót költöttek a hó eltakarításra és az utak sózására. A megyei útkarbantarók viszont csupán a kerület tulajdonában lévő úthálózat tisztításáért felelnek, ez Pozsony esetében a másod- és harmadosztályú utakat jelenti. Azaz összesen 511,68 kilométer utat és 130 hidat.

Szabad Újság, 2012.november 7.

Ösztöndíjakat adtak át Szencen

Október 25-én adta át a Rákóczi Szövetség és a Szenc és Vidéke Társulás az elsősöknek járó ösztöndíjakat. A rendezvényen felléptek az alapiskolák tanulói.
A Szenci járásban csupán két teljes szervezettségű iskola van, Félben és Szencen, valamint alsó tagozatos iskola működik Éberhardon, Hegysúron, Rétén és Zoncon. A tavalyi évben 40 gyermek kezdte meg az iskolaévet az első osztályban, az idei évben viszont csak 29 magyar elsős van a járásban.

Hazám javának szolgálatában

SZMAN gimi.jpg

A Szenci Molnár Albert Napok kereténben szervezte meg a Csemadok Szenci Területi Választmánya a Szenci Közös Igazgatású Középiskolával
karöltve a Hazám javának szolgálatában elnevezésű történelmi vetélkedőt október 22-én. A versenybe a pozsonyi Duna utcai alapiskola és gimnázium, a jókai alapiskola, a szenci alapiskola és a szenci középiskola diákjai jelentkeztek.