Cikkek

Kutsera Józsefre emlékeztek

Kutsera.jpg

A Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete évek óta megemlékezik Kutsera Józef honvédről. A lengyel származású szabadsághős a magyarok oldalán harcolt az európai nemzetek szabadságáért. A harcban megsérült Kutsera Püspökin alapított családot, leszármazottai ma is ápolják sírját. Az ünnepségen a hős hatod- és hetedrendű ükunokái, Foglszinger Margit és Régely Róbert is jelen voltak.
Március 3-án szentmisével kezdődött a megemlékezés, majd a temetőben Mester Nóra Szuhanics Albert: Márciusnak nemzedéke című versével emlékeztetett a hősökre.

Megemlékezések a Szenci járásban

A Szenci járásban többek közt ünnepséget tartottak március 15-én Boldogfán és Gútoron, március 16-án Szencen, március 17-én Éberhardon.

Március 15-én Boldogfán és Gútoron emlékeztek a népek tavaszára. Boldogfán a magyarországi Boldog község kultúrműsorral lepte meg a falu lakosságát. Gútoron a helyi nyugdíjas klub énekkarának előadásával ünnepelték a szabadságharc hőseit. Annak ellenére, hogy számos kinti rendezvény elmaradt a két település önkormányzata megtartotta a megemlékezést.

Somorján kevés a magyar elsős

Nyelvében él a nemzet – tartja a mondás, és még inkább abban él, ha kisebbségbe szorul. Sajnos, gyakran tapasztaljuk, hogy sok magyar szülő másképp gondolja, és inkább a szlovák iskolát választja gyermekének. Még mindig hiszik, hogy Szlovákiában gyermekük csak így érvényesülhet.

A nyelv szépségeiről Lackfi Jánossal

A Csemadok Szenci Alapszervezete, a Kincskereső Ifjúsági és Gyermekklub és a Szenci Városi Könyvtár meghívására, a városi Művelődési Központ és a Szenc és Vidéke Társulás támogatásával, az irodalomról, a nyelv szépségeiről és a nyelvi fordultok gazdagságáról is beszélt Lackfi János február 25-én, Szencen. A költő
délelőtt a gyermekeknek, este a felnötteknek adott elő, másnap pedig a pozsonyi Magyar Intézet vendége volt.

Szent Jakab- és Fülöp-kápolna

kapolna.jpg

Dunasápújfalu határában csodálatos kápolnát lát a Fél vagy Zonc felől érkező autós. A kápolna körül valaha falu volt, ma nagyjából egy kilométerre van a falu lakott területeitől. A kis templom, melynek védőszentje Jakab és Fülöp apostol, vélhetően a 13. században épült. Ismeretes, hogy az egyik Szent István-i törvény 10 faluban határozta meg az egy templomhoz tartozó települések számát. Szent királyunk törvényében a templom fenntartására adandó javak mennyiségét, és a működéséhez szükséges javak adományozóját is meghatározta.

Példát azzal mutatunk, ha hitelesek maradunk

Nagy Oliver.jpg

Február 21-én a Beszélgetések a nemzettudatról vendége Nagy Olivér, Alsószeli evangélikus lelkésze volt. A Magyar Közösség Pártja pozsonyi székházának nagytermében Csáky Pál, a Pro Futuro Hungarica elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Bevezetőjében arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő találkozón, március 18-án Mécs Károly lesz a vendég, az érdemes művésszel az 1848–49-es szabadságharcról beszélgetnek majd.

Beíratási körkép Pozsonyból

A múlt heti számunkban már beszámoltunk a Szenci járás magyar iskoláinak beíratási adatairól. Most nézzük, mi újság a fővárosban, ahol csupán két magyar tanítási nyelvű alapiskola működik. A magyar tannyelvű alapiskola és gimnázium a Duna utcán található a város szívében, ide az egész városból várták a gyermekeket. A pozsonypüspöki iskola is megszólítja a többi városrész magyarságát, de ez az intézmény elsősorban a püspöki magyarok iskolája.

Légy Te a rendező

Fél község határon átnyúló együttműködésben Halászival filmkészítésre ösztönzi a fiatalokat. A Csallóköz, illetve a Szigetköz szépségeiről szóló néhány perces dokumentumfilmeket vagy animációkat március végéig várják a www.filmcontest.eu címen. A pályázat kiírói segítséget is nyújtottak a rendezőknek. Jókán, Somorján és Félben is tartottak oktatást. Február 15-én Félben mutatták meg szakemberek, hogyan lehet filmet és hangot vágni, illetve a képekkel trükközni, hogy a települést bemutató anyag érdekes legyen.

Beíratási körkép a Szenci járásból

Minden évben nagy figyelem kíséri a magyar iskolába való beíratást. Különböző programokkal, előadásokkal szólítják meg a szülőket az iskolák, néhány településen pedig személyesen látogatják meg a kisgyermekes családokat az alapiskolák pedagógusai.

Környezetünk védelméért

Som kornyv.jpg

A 21. század fő kihívásai közé tartozik a környezetvédelem, a természetvédelem és a gyermekek környezettudatosságra nevelése. A Somorjai Régiófejlesztési Ügynökség részvételével (a vezető partner a Fertő-Hanság NP) határon átnyúló programban Összehangolt határon átnyúló természetvédelmi tevékenységek a magyar–szlovák Duna-szakasz mentén címmel érdekes kezdeményezésben vehetnek részt gyerekek és fiatalok. A részleteket Szomolai Valériától, a projekt szlovákiai részkoordinátorától tudtuk meg.