Cikkek
Somorjai séta
Tünde, cs, 08/09/2012 - 12:29Amikor a Pozsonyhoz közeli kirándulóhelyekről van szó, sok minden eszébe jut az embereknek, hiszen múzeumok, várak, kastélyok sokasága található a fővárosban és környékén. Sok embernek pedig a szenci tavak jut az eszébe. De mi most egy másik kisvárosba invitáljuk önöket.
A sikeres fogadó szomorú sorsa
Tünde, cs, 08/02/2012 - 13:48Szencen az évek során, és nem csupán a kommunizmus éveiben több régi, impozáns épületet lebontottak. Az 1980-as évek gyakorlata így mintha manapság is divatos lenne a városban. A legutóbb az úgynevezett fogadó, vagy barokk kapu elbontása sokkolta a városiakat.
A fogadó, amelyben a legenda szerint Mária Terézia is megállt, a Béke téren, a városi hivatallal szemben volt. A kapu elbontását sokan sérelmezik. Annak ellenére, hogy állítólag felállítják majd a városi parkban.
A cukorbeteg fiatalokért
Tünde, cs, 08/02/2012 - 12:54A huszonegyedik századot elérték a népbetegségek, több tucatot ismerünk belőlük. Közöttük is talán az egyik legelterjedtebb a cukorbetegség, mégis keveset tudunk róla. Léteznek viszont olyan szervezetek, amelyek felvilágosító munkával kívánnak segíteni a betegeken és hozzátartozóikon egyaránt. Ilyen a DiaDor is. Munkájukról a szervezet elnökségi tagját, Tárnok Irént kérdeztük.
A hősi múlt felélesztése Magyarbélen
Tünde, k, 07/31/2012 - 12:19Magyarbélről az történelmi építészet ismerőinek a Szlovákia területén található legnagyobb barokk stílusú kastély jut eszébe, mely a falu szimbólumává vált. Jogosan. A dicső múlt feléledni látszik. A kastély az 1930-as években még gyönyörű angol parkkal is dicsekedhetett. A második világháború és az utána következő ínséges idők azonban arra kényszerítették a falusiakat, hogy a fákat tüzelőnek vágják ki. A bútorokat széthordták. 1960-ban a kastélyt felújították, szociális intézményként használták egészen 2005-ig.
Bejelentkezés helyett csütörtököt mondanak
Tünde, szo, 07/21/2012 - 12:08Csallóközcsütörtök egykoron szebb időket is megélt, hiszen mezővárosként a környék meghatározó települése volt. Ezt a rangot az 1870-es években elvesztette, ennek ellenére Pozsony közelsége miatt a faluba sokan költöznek. Csak nem hivatalosan. A fővárostól mindössze 15 kilométerre található falu, mely a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozik, több gonddal is küzd. Sorolhatnánk itt az önkormányzatisággal, egyre nagyobb bürokráciával járó gondokat is, de nem ez az elsődleges feladatunk.
Élni jogainkkal!
Tünde, p, 07/20/2012 - 23:00Nyelvében él a nemzet, tartja a mondás. Szlovákiában is sokan tudják ezt, hosszú ideig korlátozták is a kisebbségek nyelvhasználatát. De a helyzet kissé változott. Július elsejétől életbe léptek a tavaly módosított kisebbségi nyelvhasználati törvény rendelkezései. Most már csak élni kell adott jogainkkal.
Régi zsinagóga, mai művészet
Tünde, sze, 07/18/2012 - 23:00Pozsonyban és környékén a történelem során fontos szerepet töltött be a zsidóság. Az izraelita családok elsősorban kereskedelemmel foglalkoztak, de volt közöttük tanító, orvos, jogász és közgazdász is. Sok sikeres karrier indult ebből a régióból. Mára Pozsonyban csupán egy zsinagóga maradt meg. Mint múlt heti számunkban már olvashatták, az imaházban állandó tárlattal várják az érdeklődőket. A pozsonyi zsinagóga mind a mai napig ellátja eredeti funkcióját is.
Lakók Gomba-módra
Tünde, szo, 07/14/2012 - 23:00A minap kaptuk a hírt, hogy Gombán több ingatlan kedvezményes áron eladó, az 500 négyzetméteres telkeket hétvégi házaknak, vagy kertnek ajánlották fel. A Pozsonytól nagyjából 20 kilométernyire fekvő Somorja melletti falu buszjárattal is megközelíthető.
Családi délután Szencen
Tünde, cs, 07/12/2012 - 11:35Június végén a Szenci Magyarok Ifjúsági Csoportja és a Csemadok helyi szervezete családi grillezésre várta a kikapcsolódni vágyókat a szenci mamut temetőbe. Június 30-án délután vetélkedőkkel megfűszerezett szórakozási lehetőséget szerveztek a két szervezet tagjainak. A mamut temetőben (ahol régen, még a téglagyár működésekor mamut csontot találtak) délután kellemes illatok szálingóztak, sült a kolbász és a virsli. De nem csupán enni jöttek ki a városiak.
Gútor elszlovákosodása és a kétnyelvű táblák
Tünde, cs, 07/05/2012 - 23:00Gútor község Somorjától öt kilométerre található, és egykor magyar dalu volt. De éltek itt zsidó családok is. A második világháború után a helyzet megváltozott. A 2001-es népszámláláskor a község még magyar többségű volt, de ez mára minden bizonnyal módosult, hiszen akkoriban még csak 945 lakosa volt a településnek, napjainkban pedig az állandó lakhellyel rendelkezők száma eléri az 1455 polgárt. Talán a kedves olvasó is sejti, ez a nagymérvű növekedés nem a természetes