Szombaton választ Szlovákia - először magyar államfőjelölt versenyben

Örülnek a felvidéki magyarok, hogy magyar jelöltre is lehet szavazni a március 15-i szlovákiai államfőválasztáson. Bárdos Gyula személyének köszönhetően a kampányban olyan témák is terítékre kerültek, amelyeket a szlovák többség előszeretettel söpör a szőnyeg alá, ez pedig a politológusok szerint mozgósíthatja a szlovákiai magyar választókat.

Történelmi esemény

A Magyar Közösség Pártja december közepén bejelentette: Bárdos Gyulát, a Csemadok elnökét, a párt országos elnökségének tagját indítják a tavasszal esedékes köztársaságielnök-választáson. Azóta a parlament elnöke a választások időpontját is meghatározta; nemzeti ünnepünkön, március 15-én járulunk az urnákhoz. Amennyiben az első fordulóban nem sikerül egy jelöltnek sem nyernie, a második fordulóba, amely március 29-én lesz, a két legtöbb szavazatot kapó induló kerül. Bárdos Gyulát kérdeztük jelöléséről.

Sok idegen szavazhat

A november 9-ei megyei választásokon azok a külföldiek is szavazhatnak, akiknek állandó lakhelyük van Szlovákia területén. Pozsony megyében 15 540 állandó lakhellyel rendelkező külföldi él, akik az önkormányzati választásokon is részt vehetnek. A Nagyszombati kerületben, melyhez a Felső-Csallóköz is tartozik, 5 560 választójoggal rendelkező külföldit tartanak nyilván.

Egy évet kaphat a tűz okozója

A felső-csallóközi település, Nagymagyar, történetének egyik legnagyobb tüze ütött ki augusztus 1-jén éjszaka. A tüzet viszonylag gyorsan sikerült eloltani a somorjai hivatásos és a környékbeli önkéntes tűzoltóknak.

Tengerélmény, anyanyelven

A Szenci Városi Múzeum Múzeumi Estek elnevezésű rendezvénysorozatának október 25-ei vendége Szabó Mónika volt. Szabó Mónika a Tengerélmény című kötetét mutatta be, Korpás Árpád segítségével. Délelőtt a gimnazistákkal is megosztotta élményeit. Az írónő elmondta, teljesen véletlenül kezdett búvárkodni, de annyira beleszeretett az élménybe, hogy azóta többször merült. Mint fogalmazott: vannak élmények, melyeket mindenkinek csak kívánni tud.

Megemlékezés a Duka Zólyomi családról

Október 8-án, 18 órától a Pozsonyi Casinóban Duka Zólyomi Emese és Ildikó, a nemrég elhunyt testvérükre Duka Zólyomi Árpádra és szüleikre emlékeznek.

Elégedetlenek a szenciek

A város szégyene ez a terület.jpg

A Pozsonyhoz közeli Szenc egyesek szerint egyre szépül. Persze nem biztos, hogy ezt így látják a város lakói is. Többször sérelmezik, elsősorban az őslakosok, hogy a régi polgárházak lebontását engedélyezték a hivatalok, amivel a régi városképet teljesen lerombolták. Sokszor panaszkodnak a lakosok a parkoló helyek hiányára és a közterületek rendezetlenségére is.

Újabb kerékpárutak épülnek

Pozsony megyében is nagy igény mutatkozik a kerékpárutak megépítésére. A kerületben jelenleg 683 kilométer út van a bicikliseknek, a megye ezt még 300 kilométerrel bővítené a közeljövőben.

Korai volt az öröm

szemet magyarsága.jpg

Múlt heti lapzártánk után érkezett a hír, hogy Szemet község magyar nyelvű helységnévtábláját ellopták. A Szenci járáshoz tartozó, Somorjától 5 kilométerre található Szemet községet évek óta csak a szlovák nyelvű Kalinkovo helységnévtábla jelezte. A testvértelepülésüktől, Dabastól kapott magyar nyelvű táblákat az útkarbantartók augusztus végén helyezték el, a törvényeknek megfelelően, a falu határában lévő szlovák nyelű táblák alá. De nem sokáig hirdették, hogy ez a falu jelentős magyar nemzetiségű polgárral büszkélkedhet.

Korszerűbb tömegközlekedést

Évek óta gondot jelent Szencen a tömegközlekedés. A város területe folyamatosan nő. A polgároknak még autóval is percekbe telik, míg bejutnak a központba, hiszen attól több kilométerre laknak. Szencen is küzdenek a parkolóhelyek hiányával, szinte lehetetlen