Napló

Azért szavaztam rájuk....

Az embereknek sajnos néha-néha el kell látogatniuk a patikába is, múlthéten elmentem kiváltani a család gyógyszereit, mivel elég hosszú ideig tartott, volt időm szemlélődni és hallani ezt-azt, nem hallgatóztam, csak kicsit hangosabban hangzottak el dolgok, ezért azt mindenki meghallhatta.

Újabb bejegyzés

ikon3.jpg

Ismét azzal kell kezdenem, hogy nagyon régen írtam. Már szinte nem is tudom, mi minden történt, így a leglényegesebb dolgokat emelem csak ki. Jártam elnökségi üléseken, üléseken stb., szeptember 30-án találkozónk volt az MKP-ban Kövér Lászlóval, aki sajnos, megbetegedett, így Lezsák Sándor jött el helyette, egy nagyon kellemes beszélgetés volt, azt hiszem világossá vált mindannyiunk számára, hogy Magyarország az MKP-t tartja partnerének -a másik párt helyett.

Falunap Dunaújfalun és MKP taggyűlés Szencen

IMG_0582_resize.JPG

Rövidke bejegyzést írok a hétvégémről naplómba. Dunaújfalun, vagyis Dunasápon falunapot tartottak, azaz vénasszonyok nyarát pontosabban babie leto-t). Így szombaton kilátogattam Sápra, ami a falu másik fele, ahhoz képest, ahol én lakom. Előbb valamilyen helyi zenekar lépett fel, aminek a végét nem vártam meg, mert vettem mamának cigánypecsenyét és hazavittem neki.

Napló az Elnökök Tanácsáról

Miután tagja lettem az MKP elnökségének, az MKP elnökök tanácsának is tagjává váltam. Ezért hétfőn (szeptember 13-án) felkerekedtem az MKP-ba, de már hamarabb, mivel egy interjút is kellett adnom, a Kapocs Táborról.

Napló - a Kapocs Tábor hétvégéje

Kapocs ikon.jpg

Megint elhanyagoltam a naplómat, de hát ezúttal van kifogásom, elkaptam valamilyen vírust és ez ágynak döntött. Már kapocs Táborba úgy mentem, hogy kicsit rosszul éreztem magam, de bíztam benne, hogy a betegség azért elkerül, hát nem így történt. Pénteken Párkányon keresztül érkeztem meg a Méhecske panzióba, mert elmentem Andiért, utána meglátogattam Valikát Visken, majd visszatértem a panzióba, ahova lassanként érkeztek az emberek.

Napló a Magyar Ifjúsági Konferencia üléséról

ikon MIK.jpg

A Magyar Ifjúsági Konferencia ülésére Munkácson került sor, ahol fantasztikus szervezőink szertettel és nagy gondoskodással fogadtak bennünket, annak ellenére, hogy akadt némi nehézségük időközben és új helyszínt kellett keresni a konferenciának.

Egy év távlatából a nyelvtörvényről

0901-tunde2.jpg

Egy évvel ezelőtt izgatottan készülődtem a nyelvtörvény ellenes tüntetésre. Azért tüntettünk, hogy betartassuk jogainkat, azon alapvető jogunkat, amely az anyanyelvünk szabad használatát engedélyezné.
Az MKP által meghirdetett dunaszerdahelyi tüntetésre szép számban érkeztek az emberek, a hírek szerint akkora tömeg volt, amekkora 1989 óta ebben az országban egy helyütt, közösen nem tüntetett. A DAC stadionban tízezren voltunk.

Nyári napló helyett

Mivel néhány olvasóm jelezte, hiányolja a bejegyzéseimet, úgy döntöttem megpróbálok egy rövid nyári összefoglalót írni, nem mindent felölelve, csak olyan eseményeket, ami valami miatt egyedi volt az életemben . A június 10-ei MKP közgyűlés volt az egyik meghatározó pontja a nyárnak, ahol alelnökké választottak, és egy kicsit ez meghatározta a nyaramat is, hiszen ez plusz feladatokat hozott.

Milyen szerződések alapján vállalhatnak nyári munkát a diákok

A nyári időszak a szezonális munkának is kedvez, több diák vállal ilyenkor nyári munkát, hiszen sok a szabadságoló dolgozó, akiket helyettesíteni kell, illetve sok büfé, étterem ilyenkor üzemel csak, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy általában a kinti munkáknak is ez az időszak kedvez, sok fiatalt látni ilyenkor a földeken, illetve az építkezéseken is.

Köszönöm a bizalmat!

képem.jpg

Talán többen várták már, hogy itt is megszólaljak a szombaton az MKP kongresszuson történtek miatt. Először is mindenkinek, aki ott volt a közgyűlésen köszönöm a szervezők és a párt nevében, hogy fegyelmezetten viseltette magát, annak ellenére, hogy meleg volt és talán legszívesebben a tagok kimenekültek volna egy strandra, mindenki felfogta: az egyéni jólétet a közösség érdekének fel kell áldoznia.